Fekete juhok a nagyvilágban Vol.2

Az előző bejegyzésben picit körüljártam a keleti származású fekete juhokat, melyek között valószínűleg a mi fekete berkéink rokonai is megbújnak, ma pedig  Nyugat-Európa fekete bárányait veszem górcső alá. Ezeken a fajtákon már jól felfedezhetőek a tudtosabb tenyésztés nyomai, színük és formájuk is egységesebb, teljesítményük pedig általában a hús-, és tejtermelés terén is jobb.

Az élet azonban nyugaton sem mindig fenékig tejfel, jó példa erre a massese juh esete, amely Olaszországban, Toszkánában őshonos, és létszáma 1986-ban még  182.690 volt, de 2013-ra már csak 8423 állatot tartottak számon. Pedig a termelési mutatói egyáltalán nem rosszak, hiszen 120-140 literes laktációval és 6,2%-os tejzsírral rendelkezik, emelett pedig az ivarzása nem szezonhoz kötött, így két évente háromszor is ellethető. És ha ez nem lenne elég, akkor a fajta egyike a 17 őshonosnak nyilvánított olasz fajtának, így valószínűleg államilag is támogatják a tenyésztését, mégsem kell az olaszoknak...

Massese juhok egy  kiállításon

Massese juhok tradicionális tartási körülmények között

Massese nyáj madártávlatból

Egy másik őshonos olasz fajta a Szardínia szigetén kialakult pecora nera di arbus, avagy arbusi fekete juh. A fajta különlegessége, hogy az állomány nagy része rendelkezik egy olyan ritka mutációval, amely a fülek méretének jelentős lecsökkenését eredményezi. Nemrég került tudomásomra, hogy Csíkmenaságon is van néhány hasonló mutációval rendelkező, kicsi fülű juh, amelyeknek azonban nyilván semmilyen közük nincs a pecora nera di arbus-hoz. Egyébként a fajta 2008-ban a kihalás szélére került, hiszen mindössze 233 ilyen juhot tartottak nyilván, a megmentésére tett lépések azonban olyan jól sikerültek, hogy 2013-ra már 4118-ra gyarapodott az arbusi feketék száma. A matek sehogy sem talál, de ezek a hivatalos adatok, ezekkel kell megelégednünk... Számunkra a lényeg azonban az, hogy az olaszok fontosnak tartották, hogy megmentsenek egy olyan ősi fajtát , melynek gazdasági mutatói ezt koránt sem tették indokolttá. A pecora nera di arbus juhok testtömege mindössze 35 kg és a kosoké sem haladja meg az 50 kg-ot, a laktációjuk pedig 50-100 l közöt mozog, 6.5%-os zsírtartalom mellett, a számuk azonban mégis szépen gyarapodik. Vajon hogy csinálják?

Az Arbus fekete juhai

Kis és nagy fülű arbusi fekete juhok

Fiatal arbusi fekete kos

A következő említésre méltó fekete fajta a tiroli szirti juh, avagy pecora della roccia tirolese. Ez egy nagy rámájú (60-100 kg), durva gyapjú, hegyvidéki fajta, egyike az egymástól szinte csak színükben különböző tiroli fajtáknak (barna hegyi juh, karinthiai szemüveges juh, tiroli hegyi juh, stb.), amelyeket az osztrákok, az olaszok és talán a németek is a magukénak tartanak. Ránézésre nem lehet túl távoli rokona a románok curkánjainak sem. Bár ez a fajta nem tűnik igazán feketének, genetikailag mégis az, kiegészítve egy részleges őszülést eredményező génnel, így itt a helye a listán.

Tiroli szirti juh bárányaival

Fiatal tiroli kos

Tiroli kosok kiállításon

Hasonló őszülő génekkel rendelkezik a durva gyapjas pomerániai juh, amely egy igénytelen, régi német fajta. A gyapja gyenge minőségű, szaporasága mindössze 130%, húsfajtákkal keresztezve sem nyújtott igazán jó teljesítményt, így nem csoda, hogy a húszadik század végén kis híján kihalt. Napjainkra a szervezett mentési akcióknak köszönhetően a létszáma növekedni kezdett.

Durva gyapjas pomerániai juh bárányával

Generációk közötti különbség - az őszülés fokozatai

Pomerániai mininyáj

Személyes kedvencem a Jura hegyi juh, amely egy svájci fajta, de Németországban, Olaszországban és Ausztriában is vannak állományai. A fajta egyik érdekessége, hogy bár a fekete példányok gyönyörű, kökényfekete színűek , közöttük elvétve akad egy-két csokoládé színű egyed is, amelyeket nyilvánvalóan nem az UV fények színtelenítettek el, hanem  más genetikai háttérrel rendelkeznek. A Jura hegyi juhok egyébként kifejezetten produktív állatok, a szaporaságuk a 220%-ot is elérheti, a juhok kifejlettkori testtömeg pedig 65-90 kg, míg a kosok akár a 120 kg-ot is elérhetik, nagyon jó húsformák mellett. Tejtermelésükről nem találtam hivatalos adatokat, de a bárányokat elnézve, e téren sem lehet nagy baj. A fajta létszáma 2008-ban kb. 16.000 egyed volt, és a fekete gyapjú iránt mutatott egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően, fokozatosan növekedik. Ha valaha is szükségét látjuk majd, hogy a fekete berkénket cseppvér keresztezéssel nemesítsük, én a Jura hegyi juhokhoz nyúlnék.

Jura hegyi juh bárányaival

Jura hegyi növendékek anyjuk nyomában

Jura hegyi nyáj, köztük néhány csoki színű egyed

Fiatal Jura hegyi kosok kiállításon

A Jura hegyi juhok után talán a legközelebb az ízlésemhez a Noire du Velay, avagy a velay-i fekete áll, amely egyike a legősibb francia fajtáknak. Egyesek szerint a 15. században a keltákkal érkezett az auvergne-i régióba, azonban létezik egy másik, sokkal érdekesebb hipotézis is, miszerint a fajta a Közel-Keletről származik. Sok más ősi fajtához hasonlóan, a 19. században rohamosan csökkenni kezdett a létszámuk, mígnem az 1970-es években néhány előrelátó tenyésztő nekifogott a tudatos megmentésüknek. Azóta a fajta egyre népszerűbb, napjainkban már több mint 20.000 anyajuhot tartanak számon. A velay-i feketék a Jura hegyiekhez hasonlóan mintapéldányai a racionálisan kitenyésztett hegyi juhok típusának. Közepes testméret melett (50-70 kg-os juhok, 80-110 kg-os kosok), jó húsformák, nagy szervezeti szilárdság, és jó legelőkészség jellemzi őket. Tenyésztőik szerint könnyen ellenek, jól nevelnek, a bárányok a betegségekkel szemben ellenállóak. Szép munkát végeztek a franciák!

Noire du Velay juhok gazdájukkal

Noire du Velay portrék

Megvörösödött Noire du Velay bárányával

Noire du Velay-ok útban a havasi legelők felé

Noire du Velay tenyészpár

A nyugat-európai fajták közül utolsóként a zwartbles-t szeretném megemlíteni, amely Hollandia északi felében alakult ki, az állattenyésztés nagymesterei, a frízek kezei között. A fajta genetikailag fekete, viszont nyilván esztétikai megfontolásból megspékelték őket egy fehér hókával, farokvéggel, valamint négy fehér zoknival. A mutatós küllem mellett azonban a teljesítményre történő szelekciót sem hanyagolták el, hiszen a nagy testtömeg (80-120 kg) és a jó húsformák mellett a zwartbles tejtermelése is átlagon felüli.

Kíváncsi zwartbles juhok

Zwartbles bárányok és az értékes fekete gyapjú

Nagyon jó húsformákat mutató növendék zwartbles kosok

Egy elegáns zwartbles kos

A fotókat elnézegetve nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon le vagyunk maradva a nyugat-európai juhtenyésztőkhöz képest, főként ami a küllemi szelekciót illeti, de húsformák, tejtermelés, szaporaság terén is bőven van hová fejlődni. Ami viszont nagyon fontos, az egyik legnehezebben javítható tulajdonságban, az ellenálló képességben a juhaink a világelitbe tartoznak, a többi meg már csak idő, és munka kérdése.   

Fekete juhok a nagyvilágban Vol.1

Említettem már, hogy a nyugati országokban a természetesen színes gyapjú egyre keresettebb termék, így a fekete gyapjúval rendelkező fajták sok helyen reneszánszukat élik, de az elmardottabb országokban is megbecsülik a színes juhokat. Ennek igazolásaként tallóztam egy kicsit a világ juhfajtái között és az alábbiakban felsorolok néhányat a legjelentősebb, vagy éppen legkülönlegesebb fekete gyapjú fajtákból.

Gissar kosok Tádzsikisztánban    Fotó: Latifi Latif

Gissar kosok Tádzsikisztánban 2.    Fotó: Latifi Latif

Rögtön az elején itt van a már emlegettet gissar juh, amely Tádzsikisztán legnépszerűbb fajtája, és amelynek nagy részét fekete színben tenyésztik. Ez egy nagy testű, szívós, ősi juhfajta, amely jellegzetes zsírfarkáról azonnal felismerhető.  A törököknek is van egy hasonló fajtájuk, amely ghezel, vagy vörös karaman néven ismert. Ez is zsírfarkú, szárazságtűrő juhfajta, viszont míg a ghissar mindig suta, addig a karaman kosoknál megjelenik a csigás szarv.

Vörös karaman kos (ghezel) Törökországban

 

Vörös karaman kosok kiállításon

Nyugati irányba haladva, a következő nagy jelentőségű fekete juh a karakül, melyet bárányának kökényfekete, hullámos gereznája tett világhírűvé. Volt idő, amikor minden magára valamit is adó székely embernek volt karakül sapkája, de Ceaușescu fejéről sem maradhatott el ez a divatos kiegészítő. Napjainkban az állatvédők áldásos tevékenységének köszönhetően az asztrahán prém egyre kevésbé keresett és ezzel a karakülök egyedszáma is csökkenni kezdett (vajon így kell védeni az állatokat?), de veszélyeztetett fajtáról még nem beszélhetünk. A karakül egyébként szintén zsírfarkú fajta, de míg a gissarnak, meg a karamannak szinte nincs is farka, és csak a faroktőre korlátozódik a fagyú felhalmozódása, addig a karakülnek hosszú, széles, lapos zsírfarka van.

Fekete és ezüst karakülök Botoșani-ban

Karakül bárányok

Ceaușescu fekete asztrahán sapkában

A következő fekete fajta, amelyet érdemes megemlíteni, az egy kevésbé ismert, de a mi szempontunkból nagyon érdekes, karnobat néven jegyzett bulgár juh. Ezt az ősi fajtát Bulgária észak-keleti részében tenyésztették, de népszerűsége egyre csökkent, mígnem 2003-ban létrejött egy szövetség az őshonos bulgár juhfajták megmentésére, mely felkarolta a karnobatot. Azóta a fajta létszáma növekvő tendenciát mutat, 2008-ban már több mint 10.000 egyedet tartottak nyilván.  A fotókat nézegetve a karnobat szinte teljesen azonos a mi fekete berkénkkel, jelentős különbséget talán csak a némiképp durvább gyapjában lehet felfedezni. A termelési mutatókban ugyan mutatkozik némi eltérés, de tulajdonképpen ez sem számottevő, véleményem szerint betudható a jobb éghajlati viszonyoknak meg egy-két évtízednyi tudatos szelekciónak. A karnobat juhok testtömege mindössze 35-45 kg, a kosoké 60 kg, a tejtermelésük viszont elérheti az 110 litret is, 7.6%-os zsírtartalom mellett. A szaporasága szintén jobb mint a fekete berkéé, 135% körül mozog. Bízom benne, hogy egyszer majd sikerül rokonsági vizsgálatot végezni a két fajta között, mert bár nem tudok székely-bulgár közös juhászkodásról, ez a nagy fokú hasonlatosság szerintem nem lehet a véletlen műve.

Karnobat juhok

Karnobat kosok

Karnobat kosok jól fejlett csigás szarvval

Kérődző karnobat kosok

Tovább haladva nyugat irányába, de még a keleti származású fajtáknál maradva a fekete rackába ütközünk, amely szintén egy ősi eredetű , rusztikus fajta és a karnobathoz hasonlóan állami támogatással próbálják megmenteni a kihalástól. Itt azonban már egészen nyilvánvaló különbségek vannak, úgy a szarv alakulásában, mint a gyapjú jellegében, első ránézésre egyértelmű, hogy nem sok köze van a mi fajtánkhoz. Igazából egyetlen ismert juhfajtára sem hasonlít, ezért is nagyon érdekes, hogy honnan származik ez a fajta.  Ugyanakkor, érdekes módon a fekete rackának is van egy vörös pofájú változata, akárcsak a fekete berkénknek. Nyilván azért, hogy egyszerűbb legyen megérteni a fajták közt húzódó rokoni szálakat...

Fekete rackák

Fekete racka juh bárányaival

Fekete és vörös pofájú racka

Itt meg is állnék a felsorolással és a nyugati világ fekete juhait majd a következő bejegyzésben foglalom össze, viszont szükségesnek érzem, hogy levonjak egy pár tanulságot a fentiekből. Fekete juhokra a történelem során egyértelműen szükség volt, különben nem alakulhatott volna ki ennyi, egymástól ennyire távol eső és ennyire különböző fajta. Van, ahol még mindig épp olyan nagy becsben tartják őket, mint régen és a létszámuk stabil (lásd: gissar), máshol pedig tudatos intézkedésekkel, a jövőt szem előtt tartva igyekeznek fenntartani az állományokat. Az állattenyésztésben sosem igazán jeleskedő bulgárok már 2003-ban rájöttek, hogy az ősi fajtáknak értékük van és meg kell becsülni őket, Magyarországon szintén génbanki állományokban és állami támogatásokkal óvják a rackát. Ideje lenni nekünk is felébredni és menteni, ami még menthető.