Miért kell megmenteni a fekete berkét?

Az előző fejezetben röviden már érzékeltettem, hogy miért vált elavult fajtává a fekete berke, és ennek következtében miként került a kihalás szélére. Most bővebben is kifejtem, hogy melyek a fő problémák a fajta gazdaságosságával, utána pedig megpróbálom összegezni, hogy mindezen problémák ellenére, miért kell megmentenünk, fenntartanunk a fekete berke populációkat.

Néhány fekete berke a kászoni juhkiállításon  Fotó: Székelyhon

A juhra általában úgy tekintünk, mint hármas hasznú fajra, melynek gyapja, húsa, teje egyaránt értékes. Napjainkra persze rengeteg fajta szakosodott és egyhasznúvá vált (lásd: lacaune, fríz - tejtermelés, dorper, texel - hústermelés, merinó - gyapjútermelés), a mi berke juhunk ezzel szemben minden területen alaposan lemaradt. Az évi 60-80 litres tejtermelésével a sereghajtók közé tartozik európában, és ezen az sem sokat segít, hogy teje valamivel zsírosabb az átlagnál. A 110% körüli szaporaságával szintén az utolsó helyre pályázik, és bár a bárányok két-három hónapos korukig viszonlyag jól fejlődnek (félintenzív takarmányozás mellett 200-250g/nap), még mindig messze elmaradnak a húshasznú fajták 400-500g/nap-os növekedési ritmusától. Tovább rontja a helyzetet,hogy a 30-35 kg-os testtömeget elérve a bárányok növekedése nagyon lelassul, így ezt követően a hízlalásuk még kevésbé gazdaságos. A húsformák is messze elmaradnak a nyugati piac által ideálisnak tartottól, a faggyasodás mértéke meg túl nagy.

Húsformák összehasonlítása: a berke a középsőtől is jelentősen elmarad

Ha valaki a berke juhok viszonylag finom szálú (32-37 mikron) gyapjától várta a segítséget, akkor az alaposan melléfogott. A vörös pofájú berkék fehér színű gyapját ugyan még felvásárolják, de azt is csak olyan áron, ami épp a nyírási költségeket fedezi, de a fekete berkék gyapját pillanatnyilag még ingyen sem veszik át a felvásárlók.

Napjaink furcsa hozadéka, hogy a juhok utáni jövedelemnek kialakult egy negyedik formája is, amely a különböző támogatások alakjában jelentkezik. A fekete berke ettől is elesik. A Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesülete jelen állás szerint csak a vörös pofájú berkéket fogadja termelés ellenőrzésre, a fekete berkék meg lóghatnak a levegőben, amíg valaki eldönti, hogy melyik fajta melyik színváltozataként kellene kezelni őket. A válasz pedig nyilvánvaló, csak sajnos az ezzel kapcsolatos döntéseket olyan személyek hozzák, akik nem is igen láttak még fekete berkét...

Visszaolvasva a fenti soraimat, úgy érzem, sikerült kellőképpen feketén lefestenem a helyzetet. A szomorú az, hogy mindehhez egyáltalán nem kellett költői túlzásokkal élnem, tényeg ilyen rosszul áll a fekete berkék szénája. Ennek fényében nem az a meglepő, hogy a fekete berke megmentésre szorul, hanem az, hogy még egyáltalán van amit megmenteni. A kérdés, ami újra meg újra felvetődik az az, hogy kell-e bármit is tenni az érdekükben, vagy el kell fogadni, hogy a világ meghaladta őket, és át kell térni egy termelékenyebb fajta tenyésztésére?

Számomra a válasz egyértelmű: meg kell menteni őket! Elsősorban azért mert a mieink. Részesei a kultúránknak, a gyökereinknek, és amely fa veszni hagyja  a gyökereit, az képletesen szólva kidől és elkorhad. Nekünk és utódainknak is jogunk és szükségünk van arra, hogy néha érezzük, lássuk, hogy mivel foglalkoztak az őseink, milyen állatokat tartottak, miből készítették a ruháikat. Egészen más érzés belépni egy tardicionális istállóban tartott berke állomány közé, mint egy fémszerkezetes istállóban tartott suffolk nyáj közé. Ne vegyük el ezt az érzést az utókortól!

Ha azonban félretesszük, az érzelmeket és csak racionálisan, profitorientáltan szemléljük a témát, akkor is találhatunk indokot arra, hogy megőrizzük a fekete berkéket. Kezdjük mindjárt a legfontosabbal: a havasi legelőinket az intenzív fajták nem bírják, vagy rosszul hasznosítják. A berke juhok, köszönhetően erős nyájszellemüknek, ellenálló szervezetüknek és a takarmánnyal szembeni igénytelenségüknek, ott is megélnek és termelnek, ahol a legtöbb intenzív fajta egy-két hónap alatt lesoványodna, lesántulna, vagy nyájszellem hiányában elmaradna a seregtől és a vadak áldozatává válna. Amíg ragaszkodunk a havasi legelőinkhez és a terület alapú támogatáshoz, addig az őshonos juhfajtáinkra is szükség lesz.

Havasi legelő

Berkéink hústermelése ugyan nem nagy, viszont köszönhetően a fajta ősi jellegének és a gyógynövényekben gazdag, változatos összetételű takarmánynak, íze sokkal összetettebb, erőteljesebb, mint egy intenzív fajtának, erre pedig egy kis reklámmal a nyugati világ gurmandjainak szemét is fel lehetne nyitni. Véleményem szerint egy jól megszervezett reklámkampány, és leszabályozott termelési feltételek segítségével elérhetnénk azt a szintet, hogy a berke bárányok húsát, mint eredetvédett terméket, lényegesen magasabb áron értékesíthessük, akár a nyugati piacon is. Jó példa erre a keleméri bárány sikere.

A tejtermelés profitábilisabbá tétele tűnik a legnehezebbnek, és elsősorban a legelőn történő gépi fejés tehnológiájának kidolgozásán múlik. Ha ez megoldódik, akkor a tisztábban kifejt tejből változatosabb és magasabb minőségű tejtermékek lesznek készíthetőek, illetve jelentősen csökkenhet a tej kinyerésének költsége a fejőemberek számának lecsökkentésével. A tej íze, minősége már adott, és a kis mennyiség ellenére ez sem reménytelen terület, csak a feldolgozás részletein kell finomítani.

Tradicionálisan készült, de nem versenyképes juhsajt

És végezetül a gyapjú: nyugat már átment a fekete gyapjú problémáján. Sokáig ott sem kellett senkinek a fekete, mivel a gyapjúipar csak a fehér, bármilyenre színezhető gyapjút kereste. Napjaink természettudatosabb vásárlói azonban egyre jobban értékelik a természetesen színes gyapjút, és a nagy divatmárkák is egyre gyakrabban dolgoznak fekete gyapjúból, így mostanra sok nyugati országban a fekete gyapjú ára meghaladta a fehérét. Véleményem szerint nálunk is el fog jönni ez az idő, de ha addigra kiírtjuk a fekete berkéinket, akkor e téren is  nyugati importra fogunk szorulni. És tekintve, hogy évszázadok óta itt van/volt nekünk a fekete berkénk, ez igen nagy szégyen lenne. 

Természetes színű fekete gyapjú az angol kereskedelemben

Összegezve a dolgokat, úgy gondolom, hogy el fog még jönni a fekete berke ideje, amikor húsa, gyapja és akár a tejéből készített sajt is, mint különlegességek, magas minőségű tradicionális termékként kerülhetnek piacra, a jelenleginél lényegesen jövedelmezőbbé téve a fajta tartását. Ha azonban most nem figyelünk, és veszni hagyjuk a még meglévő néhány egyedet, akkor örökre búcsút inthetünk ennek a lehetőségnek.

Mi is az a fekete berke?

Bár első ránézésre egyszerűnek tűnik a válasz, valójában rengeteg félreértés övezi a témát. Egyesek a suffolk, vagy carabaș szerű, fekete fejű és lábú, de fehér gyapjú juhokra gondolnak a kifejezés hallatán, mások értik, hogy miről beszélek, de azt mondják, hogy az nem fekete berke, hanem veres berke, és végül van a harmadik kategória, akik egyáltalán semmire sem gondolnak, csak néznek csodálkozva.

Frissen megnyírt fekete berke diszke (jerke)

Számomra a második kategória a legszimpatikusabb. Ők tudják, hogy arról a Hargita és Kovászna megyében őshonos cigája típusú juhról beszélek, amely kökényfeketének születik, az idő múlásának és a napfény áldásos tevékenységének köszönhetően azonban a gyapjúszálak megfakulnak és kávébarnától a vörössig terjedő árnyalatok valamelyikét öltik magukra. A fej és a lábak azonban mindvégig feketék maradnak, akárcsak a gyapjú töve, így a juhnyírást követően megint csak visszakapjuk a fekete berkénket. Ez alól kivételt képeznek azok a juhok, amelyek őszülni kezdenek, így a fekete gyapjúszálak között megjelennek a fehér szálak is, de ez már egy másik történet. Őseink csakugyan - a legelőn mutatott színükből kiindulva - többnyire veres berkének hívták ezeket a juhokat, de azt tapasztaltam, hogy ez a kifejezés rengeteg félreértést eredményez, mivel elsőre majd’ mindenki a vörös pofájú berkékre, más néven a kovásznai cigájára gondol.

Vörös pofájú és fekete berke összehasonlítása

Fekete gyapjú vs fehér gyapjú

 

Napszítta és őszülő juh még élénk fekete bárányával

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a vörös pofájú berkére gondolni sem olyan nagy tévedés, hiszen ha alaposan körüljárjuk a témát, és megfigyeljük az állatok küllemét, akkor kiderül, hogy tulajdonképpen egyazon fajta két külön színváltozatáról van szó, melyeket hosszú idők óta együtt tenyésztenek. Sőt, mi több, egymás nélkül nem is nagyon létezhetetett a két fajta, hiszen a régen oly népszerű szürke posztóruhákat a kétféle gyapjú különböző arányú keverékéből készítették. Ma már nem készítik sehogy, többek között ezért is kellett nekifognom a blog írásának.

Fekete berbécsbárány a vörös pofájúak között

Erősen megvörösödött fekete juh egy vegyes nyájban

Megvörösödött fekete juhok

Szürke posztónadrág két féle gyapjúból

Most, hogy nagy vonalakban tisztáztuk, hogy mire is gondolok, amikor a fekete berkére gondolok, megpróbálom részleteiben is leírni a fajta/színváltozat származását illetve küllemét. Sajnos a származását tekintve nagyon kevés és többnyire egymásnak ellentmondó adat áll a rendelkezésünkre, s ezen már csak egy alapos genetikai vizsgálat segíthet. Ami azonban egyértelműnek tűnik az az, hogy a fajta ősei keletről jöttek (feltehetőleg nem önszántukból), valószínűleg délről megkerülve a Fekete tengert, majd a Kárpát-medencében és környékén egymástól többé-kevésbé elkülönülő populációkat hoztak létre, melyekből később létrejöttek a jelenleg ismert cigája fajták. A Keleti-Kárpátok dél-nyugati vonulatai között, főként Kovászna és Hargita megye területén egy vörös pofájú, fehér gyapjú, kis testű változat honosodott meg, amelyek között mindig fellelhető volt a fekete berke is. Érdekesség, hogy Tádzsikisztán híres juhfajtája, a Gissar épp abban a két színváltozatban található meg (vörös és fekete), mint a Kovásznai cigája.

Fekete Gissar kosok Tádzsikisztánban  Fotó: Latifi Latif

 

Vörös pofájú Gissar kosok  Fotó: Latifi Latif

 

Vegyes színű Gissar nyáj  Fotó: Latifi Latif

 A fekete berke külleméről röviden csak annyit, hogy a hegyvidéki viszonyokhoz (hideg, sok csapadék, gyenge minőségű legelők) jól alkamazkodott, kis testű, rövid lábú, de zömök, erőteljes fajta típusát képviseli. A kosok marmagassága 60-65 cm, a juhoké 55-60 cm. A kifejlett kosok testtömege 65-80 kg, az anyáké 45-60 kg. A kosok régen erős, sötétszürke, csigás szarvat viseltek, de napjainkban, ha elvétve látunk is fekete kost, az is többnyire suta. A juhok általában suták, de előfordulnak sarlószarvú egyedek is. Pofájuk kissé megnyúlt, gyapjú nélküli, a kosoknak erőteljes kosorrúk van, de az anyáknál is előfordulhat enyhe kosorr. A homlok gyapjúval gyéren fedett, a fülek kicsik, élénkek. A nyak vékony, meglehetősen hosszú. A törzs mély, fokozatosan kiszélesedő. A hát egyenes, kissé izomszegény, a far csapott. A lábak szárazak, akárcsak ez a leírás, szűk állásúak, a lábszárak erőteljesek, szőrrel fedettek. A körmök kemények, feketék, a büdös sántasággal szemben ellenállóak.

Ősi típusú állatokra jellemzően járásuk biztos, kitartó, legelés közben folyamatosan mozgásban vannak. Képesek naponta több tíz kilométert is bejárni a szegényes füvű havasi legelőkön, élelem után kutatva. Nagyon erős a nyájszellemük, társaiktól nem maradnak el. Vérmérsékletük élénk, figyelmes, ugyanakkor könnnyen hozzászoknak az emberhez, jól kezelhetőek.

Nyájszellem egy vörös pofájú berke állományban

Hasonlóképpen a fajta teljesítménye is ősi jellegre utal: A juhok átlagos tejhozama 60-80 liter, 6-7%-os zsír-, valamint 6%-os fehérjetartalommal.  A hagyományoknak megfelelően a laktáció első harmada a bárányokat illeti és csak azt követően, a legelőkre történő kihajtással egyidőben kezdik el fejni a juhokat. A tejből egyszerű, rövid érlelésű sajt készül, melyet frissen fogyasztanak, vagy túróvá gyúrnak el. A tőgyforma és a kis mennyiségű tej miatt a fajta gépi fejésre kevéssé alkalmas. A bárányok napi súlygyarapodása 180-220 g, ami napjaink hiperintenzív állattenyésztésében édeskevés, viszont cserébe nagyon jó minőségű, erőteljes ízű húsuk van.

 

A fentiekből tisztán kiviláglik, hogy a fekete berke egy minden szempontbó elavult fajta még elavultabb színváltozata, így nem meglepő, hogy megmentésre szorul. Ugyanakkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért is kellene egy ilyen divatjamúlt állományt megmenteni, fenntartani? A következő fejezetben megpróbálok erre a kérdésre is választ adni.