Miért kell megmenteni a fekete berkét?

Az előző fejezetben röviden már érzékeltettem, hogy miért vált elavult fajtává a fekete berke, és ennek következtében miként került a kihalás szélére. Most bővebben is kifejtem, hogy melyek a fő problémák a fajta gazdaságosságával, utána pedig megpróbálom összegezni, hogy mindezen problémák ellenére, miért kell megmentenünk, fenntartanunk a fekete berke populációkat.

Néhány fekete berke a kászoni juhkiállításon  Fotó: Székelyhon

A juhra általában úgy tekintünk, mint hármas hasznú fajra, melynek gyapja, húsa, teje egyaránt értékes. Napjainkra persze rengeteg fajta szakosodott és egyhasznúvá vált (lásd: lacaune, fríz - tejtermelés, dorper, texel - hústermelés, merinó - gyapjútermelés), a mi berke juhunk ezzel szemben minden területen alaposan lemaradt. Az évi 60-80 litres tejtermelésével a sereghajtók közé tartozik európában, és ezen az sem sokat segít, hogy teje valamivel zsírosabb az átlagnál. A 110% körüli szaporaságával szintén az utolsó helyre pályázik, és bár a bárányok két-három hónapos korukig viszonlyag jól fejlődnek (félintenzív takarmányozás mellett 200-250g/nap), még mindig messze elmaradnak a húshasznú fajták 400-500g/nap-os növekedési ritmusától. Tovább rontja a helyzetet,hogy a 30-35 kg-os testtömeget elérve a bárányok növekedése nagyon lelassul, így ezt követően a hízlalásuk még kevésbé gazdaságos. A húsformák is messze elmaradnak a nyugati piac által ideálisnak tartottól, a faggyasodás mértéke meg túl nagy.

Húsformák összehasonlítása: a berke a középsőtől is jelentősen elmarad

Ha valaki a berke juhok viszonylag finom szálú (32-37 mikron) gyapjától várta a segítséget, akkor az alaposan melléfogott. A vörös pofájú berkék fehér színű gyapját ugyan még felvásárolják, de azt is csak olyan áron, ami épp a nyírási költségeket fedezi, de a fekete berkék gyapját pillanatnyilag még ingyen sem veszik át a felvásárlók.

Napjaink furcsa hozadéka, hogy a juhok utáni jövedelemnek kialakult egy negyedik formája is, amely a különböző támogatások alakjában jelentkezik. A fekete berke ettől is elesik. A Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesülete jelen állás szerint csak a vörös pofájú berkéket fogadja termelés ellenőrzésre, a fekete berkék meg lóghatnak a levegőben, amíg valaki eldönti, hogy melyik fajta melyik színváltozataként kellene kezelni őket. A válasz pedig nyilvánvaló, csak sajnos az ezzel kapcsolatos döntéseket olyan személyek hozzák, akik nem is igen láttak még fekete berkét...

Visszaolvasva a fenti soraimat, úgy érzem, sikerült kellőképpen feketén lefestenem a helyzetet. A szomorú az, hogy mindehhez egyáltalán nem kellett költői túlzásokkal élnem, tényeg ilyen rosszul áll a fekete berkék szénája. Ennek fényében nem az a meglepő, hogy a fekete berke megmentésre szorul, hanem az, hogy még egyáltalán van amit megmenteni. A kérdés, ami újra meg újra felvetődik az az, hogy kell-e bármit is tenni az érdekükben, vagy el kell fogadni, hogy a világ meghaladta őket, és át kell térni egy termelékenyebb fajta tenyésztésére?

Számomra a válasz egyértelmű: meg kell menteni őket! Elsősorban azért mert a mieink. Részesei a kultúránknak, a gyökereinknek, és amely fa veszni hagyja  a gyökereit, az képletesen szólva kidől és elkorhad. Nekünk és utódainknak is jogunk és szükségünk van arra, hogy néha érezzük, lássuk, hogy mivel foglalkoztak az őseink, milyen állatokat tartottak, miből készítették a ruháikat. Egészen más érzés belépni egy tardicionális istállóban tartott berke állomány közé, mint egy fémszerkezetes istállóban tartott suffolk nyáj közé. Ne vegyük el ezt az érzést az utókortól!

Ha azonban félretesszük, az érzelmeket és csak racionálisan, profitorientáltan szemléljük a témát, akkor is találhatunk indokot arra, hogy megőrizzük a fekete berkéket. Kezdjük mindjárt a legfontosabbal: a havasi legelőinket az intenzív fajták nem bírják, vagy rosszul hasznosítják. A berke juhok, köszönhetően erős nyájszellemüknek, ellenálló szervezetüknek és a takarmánnyal szembeni igénytelenségüknek, ott is megélnek és termelnek, ahol a legtöbb intenzív fajta egy-két hónap alatt lesoványodna, lesántulna, vagy nyájszellem hiányában elmaradna a seregtől és a vadak áldozatává válna. Amíg ragaszkodunk a havasi legelőinkhez és a terület alapú támogatáshoz, addig az őshonos juhfajtáinkra is szükség lesz.

Havasi legelő

Berkéink hústermelése ugyan nem nagy, viszont köszönhetően a fajta ősi jellegének és a gyógynövényekben gazdag, változatos összetételű takarmánynak, íze sokkal összetettebb, erőteljesebb, mint egy intenzív fajtának, erre pedig egy kis reklámmal a nyugati világ gurmandjainak szemét is fel lehetne nyitni. Véleményem szerint egy jól megszervezett reklámkampány, és leszabályozott termelési feltételek segítségével elérhetnénk azt a szintet, hogy a berke bárányok húsát, mint eredetvédett terméket, lényegesen magasabb áron értékesíthessük, akár a nyugati piacon is. Jó példa erre a keleméri bárány sikere.

A tejtermelés profitábilisabbá tétele tűnik a legnehezebbnek, és elsősorban a legelőn történő gépi fejés tehnológiájának kidolgozásán múlik. Ha ez megoldódik, akkor a tisztábban kifejt tejből változatosabb és magasabb minőségű tejtermékek lesznek készíthetőek, illetve jelentősen csökkenhet a tej kinyerésének költsége a fejőemberek számának lecsökkentésével. A tej íze, minősége már adott, és a kis mennyiség ellenére ez sem reménytelen terület, csak a feldolgozás részletein kell finomítani.

Tradicionálisan készült, de nem versenyképes juhsajt

És végezetül a gyapjú: nyugat már átment a fekete gyapjú problémáján. Sokáig ott sem kellett senkinek a fekete, mivel a gyapjúipar csak a fehér, bármilyenre színezhető gyapjút kereste. Napjaink természettudatosabb vásárlói azonban egyre jobban értékelik a természetesen színes gyapjút, és a nagy divatmárkák is egyre gyakrabban dolgoznak fekete gyapjúból, így mostanra sok nyugati országban a fekete gyapjú ára meghaladta a fehérét. Véleményem szerint nálunk is el fog jönni ez az idő, de ha addigra kiírtjuk a fekete berkéinket, akkor e téren is  nyugati importra fogunk szorulni. És tekintve, hogy évszázadok óta itt van/volt nekünk a fekete berkénk, ez igen nagy szégyen lenne. 

Természetes színű fekete gyapjú az angol kereskedelemben

Összegezve a dolgokat, úgy gondolom, hogy el fog még jönni a fekete berke ideje, amikor húsa, gyapja és akár a tejéből készített sajt is, mint különlegességek, magas minőségű tradicionális termékként kerülhetnek piacra, a jelenleginél lényegesen jövedelmezőbbé téve a fajta tartását. Ha azonban most nem figyelünk, és veszni hagyjuk a még meglévő néhány egyedet, akkor örökre búcsút inthetünk ennek a lehetőségnek.