Fekete juhok a nagyvilágban Vol.1

Említettem már, hogy a nyugati országokban a természetesen színes gyapjú egyre keresettebb termék, így a fekete gyapjúval rendelkező fajták sok helyen reneszánszukat élik, de az elmardottabb országokban is megbecsülik a színes juhokat. Ennek igazolásaként tallóztam egy kicsit a világ juhfajtái között és az alábbiakban felsorolok néhányat a legjelentősebb, vagy éppen legkülönlegesebb fekete gyapjú fajtákból.

Gissar kosok Tádzsikisztánban    Fotó: Latifi Latif

Gissar kosok Tádzsikisztánban 2.    Fotó: Latifi Latif

Rögtön az elején itt van a már emlegettet gissar juh, amely Tádzsikisztán legnépszerűbb fajtája, és amelynek nagy részét fekete színben tenyésztik. Ez egy nagy testű, szívós, ősi juhfajta, amely jellegzetes zsírfarkáról azonnal felismerhető.  A törököknek is van egy hasonló fajtájuk, amely ghezel, vagy vörös karaman néven ismert. Ez is zsírfarkú, szárazságtűrő juhfajta, viszont míg a ghissar mindig suta, addig a karaman kosoknál megjelenik a csigás szarv.

Vörös karaman kos (ghezel) Törökországban

 

Vörös karaman kosok kiállításon

Nyugati irányba haladva, a következő nagy jelentőségű fekete juh a karakül, melyet bárányának kökényfekete, hullámos gereznája tett világhírűvé. Volt idő, amikor minden magára valamit is adó székely embernek volt karakül sapkája, de Ceaușescu fejéről sem maradhatott el ez a divatos kiegészítő. Napjainkban az állatvédők áldásos tevékenységének köszönhetően az asztrahán prém egyre kevésbé keresett és ezzel a karakülök egyedszáma is csökkenni kezdett (vajon így kell védeni az állatokat?), de veszélyeztetett fajtáról még nem beszélhetünk. A karakül egyébként szintén zsírfarkú fajta, de míg a gissarnak, meg a karamannak szinte nincs is farka, és csak a faroktőre korlátozódik a fagyú felhalmozódása, addig a karakülnek hosszú, széles, lapos zsírfarka van.

Fekete és ezüst karakülök Botoșani-ban

Karakül bárányok

Ceaușescu fekete asztrahán sapkában

A következő fekete fajta, amelyet érdemes megemlíteni, az egy kevésbé ismert, de a mi szempontunkból nagyon érdekes, karnobat néven jegyzett bulgár juh. Ezt az ősi fajtát Bulgária észak-keleti részében tenyésztették, de népszerűsége egyre csökkent, mígnem 2003-ban létrejött egy szövetség az őshonos bulgár juhfajták megmentésére, mely felkarolta a karnobatot. Azóta a fajta létszáma növekvő tendenciát mutat, 2008-ban már több mint 10.000 egyedet tartottak nyilván.  A fotókat nézegetve a karnobat szinte teljesen azonos a mi fekete berkénkkel, jelentős különbséget talán csak a némiképp durvább gyapjában lehet felfedezni. A termelési mutatókban ugyan mutatkozik némi eltérés, de tulajdonképpen ez sem számottevő, véleményem szerint betudható a jobb éghajlati viszonyoknak meg egy-két évtízednyi tudatos szelekciónak. A karnobat juhok testtömege mindössze 35-45 kg, a kosoké 60 kg, a tejtermelésük viszont elérheti az 110 litret is, 7.6%-os zsírtartalom mellett. A szaporasága szintén jobb mint a fekete berkéé, 135% körül mozog. Bízom benne, hogy egyszer majd sikerül rokonsági vizsgálatot végezni a két fajta között, mert bár nem tudok székely-bulgár közös juhászkodásról, ez a nagy fokú hasonlatosság szerintem nem lehet a véletlen műve.

Karnobat juhok

Karnobat kosok

Karnobat kosok jól fejlett csigás szarvval

Kérődző karnobat kosok

Tovább haladva nyugat irányába, de még a keleti származású fajtáknál maradva a fekete rackába ütközünk, amely szintén egy ősi eredetű , rusztikus fajta és a karnobathoz hasonlóan állami támogatással próbálják megmenteni a kihalástól. Itt azonban már egészen nyilvánvaló különbségek vannak, úgy a szarv alakulásában, mint a gyapjú jellegében, első ránézésre egyértelmű, hogy nem sok köze van a mi fajtánkhoz. Igazából egyetlen ismert juhfajtára sem hasonlít, ezért is nagyon érdekes, hogy honnan származik ez a fajta.  Ugyanakkor, érdekes módon a fekete rackának is van egy vörös pofájú változata, akárcsak a fekete berkénknek. Nyilván azért, hogy egyszerűbb legyen megérteni a fajták közt húzódó rokoni szálakat...

Fekete rackák

Fekete racka juh bárányaival

Fekete és vörös pofájú racka

Itt meg is állnék a felsorolással és a nyugati világ fekete juhait majd a következő bejegyzésben foglalom össze, viszont szükségesnek érzem, hogy levonjak egy pár tanulságot a fentiekből. Fekete juhokra a történelem során egyértelműen szükség volt, különben nem alakulhatott volna ki ennyi, egymástól ennyire távol eső és ennyire különböző fajta. Van, ahol még mindig épp olyan nagy becsben tartják őket, mint régen és a létszámuk stabil (lásd: gissar), máshol pedig tudatos intézkedésekkel, a jövőt szem előtt tartva igyekeznek fenntartani az állományokat. Az állattenyésztésben sosem igazán jeleskedő bulgárok már 2003-ban rájöttek, hogy az ősi fajtáknak értékük van és meg kell becsülni őket, Magyarországon szintén génbanki állományokban és állami támogatásokkal óvják a rackát. Ideje lenni nekünk is felébredni és menteni, ami még menthető.